OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)
















2015. január 29., csütörtök 14:03

Újdonságok a történelmi helyszínen - A classic.Esterházy koncertsorozat 2015-ös programja az Esterházy-kastélyban
    Eisenstadt, Kismarton, 2015. január 29., csütörtök (OTS) - A látogatókat ide csábító vonzerőt egyrészt a történelmi és kultúrtörténeti szempontból kiemelkedő fontosságú Esterházy-kastély jelenti, másrészt az éppen ötéves évfordulóját ünneplő, folyamatosan megújuló, aktualitását megőrző koncertsorozat. A classic.Esterházy programsorozat és a partnerintézmények izgalmas új utakat, irányokat és célokat jelölnek ki. Irányvonal és cél: április és november között minden hétvégén különleges koncertélményben lehet részük a látogatóknak.

    
    A hírhez tartozó kép(ek) ingyenesen letölthető(ek) a következő
internetcímen:
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20150129_001.jpg
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20150129_002.jpg
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20150129_003.jpg
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20150129_004.jpg
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20150129_005.jpg
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20150129_006.jpg
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20150129_007.jpg

A fellépők között világsztárok lesznek hallhatók, például Marlis Petersen, Isabelle Faust, François Leleux és a Cuarteto Casals.  A Camerata Salzburg, a Concerto Köln és a Müncheni Kamarazenekar nagyszerű zenei élményt ígérnek. A 2015-ös program kiemelten kezeli Joseph Haydn és Johann Nepomuk Hummel egykori udvari karnagyok műveit. A két komponista szerzeményeinek egy része az Esterházy-gyűjteménybe tartozó történeti hangszereken fog megszólalni. A vonósnégyes, amely a classic.Esterházy programsorozat központi eleme, még nagyobb hangsúllyal szerepel, hiszen minden szezonban kitűnő muzsikusok kapnak meghívást az Esterházy-kastélyba, hogy a program rezidens zenekaraként működjenek közre. A 2015-16-os évad rezidens zenekara a számos díjjal kitüntetett Schumann Quartett lesz, amely 2016-ban ősbemutatón is fel fog lépni.

A kastély és szerteágazó folyosói, termei, tágas parkja varázslatos hangulatot biztosít a borkóstolóval összekötött sétakoncerthez és a nyári piknikkoncertekhez. Számos új kezdeményezés, például a zenekritikusok és a publikum által egyaránt ünnepelt szopránénekesnő, Marlis Petersen mesterkurzusa, amelyet a Joseph Haydn Konzervatóriummal együttműködve fog megtartani, valamint az Esterházy Magánalapítvány által támogatott, Ausztriából, Magyarországról, Szlovákiából és Németországból érkező fiatalokból létrehozott Pannon Ifjúsági Zenekar projektje színesíti a zenei kínálatot. Andreas Richter, a classic.Esterházy programsorozat művészeti vezetője örömmel jegyzi meg: "Az idei évtől számos új kezdeményezés, például az ünnepelt szopránénekesnő, Marlis Petersen mesterkurzusa és a Pannon Ifjúsági Zenekar projektje színesíti a zenei kínálatot, amelyek révén az Esterházy-kastély a jövőben is a kortárs kulturális élet aktív központjaként működhet, és a fiatalabb közönség számára is vonzó marad."

A koncertek időpontja
április 18. szombat         19:30 óra, Haydn Terem (szezonnyitó koncert)
Haydn, Mozart és Beethoven hegedűszonátái
Isabelle Faust, hegedű és Alekszander Melnyikov, zongora

április 25. szombat         19:30 óra, Haydn Terem
Mozart, Hummel, Haydn koncertművei és szimfóniái
François Leleux, oboa és zenekarvezetés, valamint a Müncheni Kamarazenekar

július 11. szombat, 19:30 óra, Haydn Terem és július 12. vasárnap, 11:00 óra, Haydn Terem
Piknikkoncert: Erdő, mező muzsikája
Přemysl Vojta, kürt; Jochem Hochstenbach, karmester és a Camerata Salzburg

július 31. péntek       19:30 óra, Haydn Terem
Pannon Ifjúsági Szimfonikus Zenekar
Jochem Hochstenbach, karmester

augusztus 15. szombat, 19:30 óra, Haydn Terem és augusztus 16. vasárnap, 11:00 óra, Haydn Terem
Piknikkoncert: Folyók és tengerek világa
Sara Plank, hegedű; Jochem Hochstenbach, karmester és a Pozsonyi Szimfonikusok

augusztus 28. péntek        19:30 óra, Haydn Terem
Haydn, Mozart és Beethoven dalai és áriái
Marlis Petersen, szoprán; Camillo Radicke, zongora és Florian Mayer, hegedű

október 3. szombat,         19:30 óra Haydn Terem
Haydn hegedűversenyei és Bach fiainak zenekari művei
Midori Seiler, hegedű és a Concerto Köln

október 24. szombat         19:30 óra, Esterházy-kastély
Sétakoncert a kastélykápolnában, az Empire-teremben és a Haydn Teremben
Schumann Quartett

november 7. szombat     19:30 óra, Haydn Terem
Kvartett és egyebek
Cuarteto Casals és Carles Trepat, gitár

december 17. csütörtök  19:30 óra, Haydn Terem
Pannon karácsonyi gála

Jegyárak
Haydn Terem: 18,00 EUR / 25,00 EUR / 32,00 EUR / 39,00 EUR / 45,00 EUR
Piknikkoncertek: 25,00 EUR / 35,00 EUR / 43,00 EUR / 51,00 EUR / 59,00 EUR
Sétakoncert: 35,00 EUR

Jegyelővétel az Esterházy-jegypénztárban: +43 2682 63 8 54-12, konzert@esterhazy.at

Sajtókapcsolat:
Barbara Wagner-Gmeiner
presse@esterhazy.at
02682 63004-410
Esterházy Betriebe GmbH
7000 Eisenstadt, Esterházyplatz 5.
www.esterhazy.at
    

-------------------------------------------------------------------

      Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
      Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
      Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.