OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2017. október 12., csütörtök 13:18

Átadták a Magyar Rádió Zenei Együttesének 2016-17-es "Évad Művésze" díját
    Budapest, 2017. október 12., csütörtök (OTS) - A rangos elismerést, melyet minden évben az évad indításakor, a zenei világnaphoz kapcsolódva ítélik oda az előző évad kiemelkedő egyéniségének, 2017. október 11-én, a Vásáry bérlet első hangversenye előtt nyújtották át.

    A díjakat három évtizede alapították és a Magyar Rádió két emblematikus muzsikusáról nevezték el: Dohnányi Ernő a Rádiózenekar alapító karmestere, Vásárhelyi Zoltán a Magyar Rádió Énekkarának karnagya volt.

A zene világnapját 1975 óta Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának a felhívására ünneplik október 1-jén.
Az elismerés azért is kiemelkedő, mert az énekkari és zenekari tagok titkos szavazással választják ki azt, akit előző évi művészi teljesítménye alapján erre a címre leginkább érdemesnek tartanak.

A díj átadására 2017. október 11-én ünnepélyes keretek között került sor a Zeneakadémián.
Az év zenekari művésze Nathan Giem, énekkari művésze: Nádasdi János lett.
A kitüntető címet Vásáry Tamás főzeneigazgató adta át.

Nathan Giem, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere 2016 óta. Az USA-ban született, 14 évesen felvették az indianai egyetemre, ahol hegedűművész szakon diplomázott, mesterfokozatot és művész diplomát szerzett. Fullbright ösztöndíjasként 2006-ban Hollandiában a Concertgebouw koncertmesterénél tanult. Az Illinois Egyetemen karmester mesterfokozaton diplomát szerzett. Európai, amerikai és ázsiai (Tokio Filharmonikusok) zenekaroknál dolgozott koncertmesterként.

Nádasdi János a Magyar Rádió Énekkarának rangidős tagja. Jászberényben született, kezdetben hegedűsnek készült. Énekesi tanulmányait magánúton végezte, majd a Honvéd Művészegyüttes tagja lett. Éppen 40 éve, hogy Sapszon Ferenc vezető karnagy  felvette a Magyar Rádió Énekkarába. Ezen időszak alatt számos  szóló feladatot ellátott, az énekkari művészek szólista hangversenyein a mai napig rendszeresen fellép.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.