OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2017. november 8., szerda 15:50

2017. november 5-én a Magyar Nemzeti Múzeumban telt házzal, zenés finisszázzsal és hatalmas sikerrel bezárt az IGE-IDŐK - A reformáció 500 éve című - a Reformáció 500 Emlékévhez kapcsolódó - legnagyobb és legjelentősebb kiállítás.
    Budapest, 2017. november 8., szerda (OTS) - A kiállítást megtekintő majd 70 000 látogató a kiállított tárgyak mellett az MNM gazdag és kapcsolódó programkínálatával is elmélyülhetett a témában.  Közel 300 tárlatvezetés, 120 szakmai és ismeretterjesztő program, e mellett múzeumpedagógiai foglalkozások, múzeumi óra és családi nap várta az érdeklődőket.

        A Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők kiállítása a magyarországi reformáció történetének folyton változó, összetett viszonyaival ismertette meg látogatóját, aki egyedülálló, páratlan kincseket láthatott, és részletes magyarázó szövegek segítségével tájékozódhatott. A 400 tárgy között szerepelt a Károli-biblia első kiadásának egy példánya, a 16. században Wittenbergben tanult magyar diákok zászlaja, az erdélyi fejedelmek portréi, Huszár Gál énekeskönyve, amely a világon egyetlen példányban létezik, az Esterházy-gyűjtemény egyes darabjai, 17. századi politikai röplapok és a 18. századi torvaji orgona. Ezek a tárgyak mind az eltelt fél évezred szellemi és tárgyi lenyomatai. Bemutatásuk összesen 100 kölcsönző intézmény és szervezet: magyarországi és határon túli múzeum (olyan rangos intézmények mint az amszterdami Rijksmuseum, a nagyszebeni Brukenthal Múzeum, vagy a Württembergische Landesbibliothek Stuttgart), gyűjtemény és egyházközség, valamint magyar, szlovák, román szakemberek példamutató összefogásával valósult meg.

A kiemelt évforduló alkalmából több felekezet egy-egy képviselője is vállalta, hogy saját egyházának, vagy éppen egyéni meglátásának szemszögén keresztül mutatja be az Ige-Idők kiállítást. Így az MNM alkalmi tárlatvezetői között üdvözölhette Fabiny Tamás evangélikus, ill. Beer Miklós katolikus püspököt, valamint itt járt Rácz Norbert unitárius lelkész is. A Közösségek Hete rendezvény keretében Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum igazgatója is tartott tárlatvezetést, bizonyítva, hogy a zsidó vallás is megtalálja a kapcsolódási pontjait a reformációval.

Mivel az évforduló minden tudományág számára aktuális, ezért a szakmai jellegű programok keretében szakértőkkel vizsgáltuk meg a reformációnak a Kárpát-medence nyelvi, etnikai, és kulturális viszonyaira, vagy éppen a nemzetfelfogásra gyakorolt hatásait. Más alkalommal a nyomtatásban rejlő, az internet forradalmához hasonlítható kommunikációs lehetőségeknek és az új tanok terjedésének összefüggéseit állítottuk középpontba, vagy éppen lelkésznőkkel beszélgetve jártuk végig a protestáns nőkép kialakulásának folyamatát.

Ismeretterjesztő programokkal is készült a múzeum: számos szubjektív tárlatvezetés, kifejezetten a kiállításhoz kidolgozott Re-Formációk című élő-interpretációs program, több tematikus filmhét, Luther Márton életéből készült zenés színdarab, a kiállításban helyet kapó torvaji orgonát megszólaltató koncert, valamint négy részes, a gasztronómia és a teológia összefonódását bemutató, sör- és borkóstolóval egybekötött GasztroTeológia előadássorozat, a Jaffa Kiadóval közösen megvalósított centenáriumi Szabó Magda-est, a protestáns nagyasszonyok regényes életútját felvázoló beszélgetés és zenés finisszázs várta a látogatókat. Csupán néhány név a meghívott vendégelőadók közül: Ugron Zsolna, Várkonyi Gábor, ifj. Bibó István, Tari Annamária, Térey János, ifj. Bertényi Iván, Prőhle Gergely és Finta Gergely.

Az idei év múzeumi nagyrendezvényei során is elsődleges szerepet kapott a reformáció indulásának 500. jubileuma: a Közösségek Hete, a 22. Múzeumok Majálisa, a Múzeumok Éjszakája, a Kulturális Örökség Napjai, az Ars Sacra Fesztivál és a Múzeumok Őszi Fesztiválja programjainak összeállításakor.

A kiállítás kurátorai voltak: dr. Kiss Erika (Magyar Nemzeti Múzeum), dr. Gáborjáni Szabó Botond (Debreceni Református Kollégium Múzeuma), dr. Fogarasi Zsuzsa (Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeuma, Kecskemét), dr. Harmati Béla László (Evangélikus Országos Múzeum), dr. Kertész Botond (Evangélikus Országos Múzeum), Zászkaliczky Zsuzsa (Evangélikus Országos Gyűjtemények), Zászkaliczky Márton (MTA BTK Irodalomtudományi Intézete), Dr. Heltai János (Országos Széchényi Könyvtár)
Látvány: Somlai Tibor

A tárlathoz kapcsolódott a Huszadik századi protestáns életutak című kamara kiállítás Hosszú Gyula szervezésében.

A kiállítás támogatója volt: a Reformáció 500 Emlékbizottság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Országos Széchényi Könyvtár.

Magyar Nemzeti Múzeum
1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
www.mnm.hu
sajto@hnm.hu
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.