OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2018. április 30., hétfő 23:06

A Duna csatorna elköszön az On the spottól
    Budapest, 2018. április 30., hétfő (OTS) - Kilenc évad után (az első három évadot a Spektrum csatorna mellett sugározta a Duna) a Duna csatorna elköszön az On the spot sorozattól és alkotóitól, Cseke Esztertől és S. Takács Andrástól.

        A Duna Médiaszolgáltató Zrt. és az MTVA ez úton köszönik a stáb eddigi együttműködését, a közösen létrehozott évadokat, az ezek nyomán elért sikereket, amelyekre, mint megrendelők, és mint a sorozatoknak felületet biztosító médiaszolgáltatók mindvégig büszkék voltunk.
     Az évek során az On the spot stábja mindvégig saját tematikájuk, saját ötleteik megvalósításán dolgozott, a megrendelő soha semmilyen formában nem korlátozta alkotói szabadságukat. Sőt, igyekezett mind gyártási, mind tartalmi oldalról minden lehetőséget biztosítani.
     Most, a 10. évad előtt egy korszak lezárul. Az On the spot stábja - szándéka szerint - folytatta volna az együttműködést, a megrendelők azonban idejét látták egy rövidebb-hosszabb szünetnek, aminek remélt eredményeként - esetleges visszatérést követően - ismét közönségcsalogató programmá válhat a Cseke-S. Takács alkotópáros mozija.
     A világ, a bennünket körülvevő világ is, jelentősen megváltozott, s a magyar közmédia - a dokumentum-sorozatra szánt forrását - a következő egy-két évadban egy más tematikájú sorozatra kívánja fordítani, amely elsősorban a közép-, a kelet- és a dél-európai kisebbségek sorsával, élethelyzeteinek és lehetőségeinek bemutatásával foglalkozik.
     Az On the spot alkotóinak, Cseke Eszternek és S. Takács Andrásnak hálás köszönetet mondunk a magyar közönség nevében is, és sok sikert kívánunk további filmes pályájukon!

Budapest, 2018. április 30.

Duna Médiaszolgáltató Zrt.
MTVA

-------------------------------------------------------------------

 Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
 Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
 Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.