OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2021. augusztus 27., péntek 09:00

Elkezdődött a 2021-es Színházi Szemle a Városmajorban
    Budapest, 2021. augusztus 27., péntek (OTS) - Augusztus 25-én a nagyváradi Szigligeti Színház Napnyugat Expressz című előadásával megkezdődött a 2021-es Városmajori Színházi Szemle programsorozata. A népszerű mustra immár hagyományosan a nem budapesti színházak izgalmas, szórakoztató előadásait mutatja be a fővárosi közönség számára. A 6 vidéki és határon túli városból érkező 6 előadást idén is szakmai zsűri kíséri figyelemmel, a közönség pedig a színház honlapján szavazhat majd a legjobb előadásra.

    A budaörsi, a miskolci, a szombathelyi, valamint a szabadkai, az újvidéki és a szigligeti teátrumok figyelemre méltó előadásait augusztus 25. és szeptember 9. között tekintheti meg a nagyérdemű a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Az idei Szemlét is olyan, elsősorban könnyed, de minőségi szórakozást ígérő darabok alkotják majd, melyeket egy szakmai csapat választott ki a nem budapesti kőszínházi kínálat több tucatnyi előadásából. Ennek jegyében a Szemle egy, a commedia dell'arte hagyományaira épülő, ám nagyon pergő és folyton változó improvizációs kollázzsal, Matei Visniec Napnyugat Expressz című drámájából készült, a nagyváradi Szigligeti Színház által bemutatott előadással indul augusztus 25-én. A Zakariás Zalán rendezésében készült darab, égtájak, kultúrák, szokások, etnikumok, nyugatiasodás, a keletiség kérdéskörein át, egységesen az emberről szól. Ezt követi a Budaörsi Latinovits Színház társulatának előadása: Beaumarchais több, mint kétszáz éves darabját, a Figaro házasságát Alföldi Róbert rendezésében mutatjuk be a mustrán. Thomas Vinterberg Születésnap című dán Dogma-filmje alapján született Ünnep című előadással érkezik a majori deszkákra a Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka, Szabó Máté rendezésében. A családon belüli erőszak tabutémájával foglalkozó mű egy igazán megdöbbentő, mélyreható színházi élményt ígér a Városmajori Szabadtéri Színpad közönsége számára. Szintén emblematikus vígjáték a Fekete Péter a Szabadkai Népszínház előadásában, Mezei Zoltán rendezésében. Az összesen hat színész bravúros játékával bemutatott az amúgy közel húszszereplős darab elsöprő kalandot ígér egy rajzolt, de eleven világban szeptember 5-én. Egy archaikus történeten alapuló darabbal érkezik a Szegedi Nemzeti Színház és az Újvidéki Színház, melyben a vérfertőzés, a gyilkosság és az eltitkolt utódlással kapcsolatos klasszikus elemek szegülnek neki a magyar népballadák sajátos motívumainak. A Keresztes Attila rendezésében készült Parasztopera egy sötét világot tár fel a nézőknek szeptember 7-én. Végül, szeptember 9-én egy dupla csavaros, vérbő komédia, a Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! zárja a programsorozatot a Mohácsi testvérek tolmácsolásában, a rájuk jellemző pezsgő humorral fűszerezve a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában.

A 2021-es szemle programjában szereplő előadásokat idén is egy négyfős zsűri kíséri figyelemmel, amelynek a Városmajori Szabadtér Színház ügyvezető igazgatója, Benkő Nóra mellett Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színésznő, Máté Gábor, a Katona József Színház főigazgatója és Horváth János Antal dramaturg a tagjai. A produkciókat hét kategóriában díjazzák: a legjobb előadás, a legjobb rendezés, a legjobb női és férfi főszereplő, illetve mellékszereplők elismerése mellett a Közönségdíj is odaítélésre kerül a nézői szavazatok alapján. Erre a színház honlapján lehet majd voksolni szeptember 10. és 16. között. A díjátadóra szeptember 24-én kerül majd sor.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.