2020. április 17., péntek 11:56

Elviselhetőbbé tehetik a diákok a koronavírus járvány időszakát/Kódolj határok nélkül! - programozói verseny
    Budapest, 2020. április 17., péntek (OTS) - Lezajlott a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. által meghirdetett országos nyílt forráskódú programozó verseny első két online fordulója - eldőlt, melyik 10 csapat jut a döntőbe. Az április 18-ra tervezett fináléban a diákoknak 24 óra alatt kell majd kidolgozniuk egy olyan informatikai megoldást, amely a járvány időszakában nyújthat hatékony segítséget.

    Hajzer Károly informatikai helyettes államtitkár elmondta, hogy azért is tartotta fontosnak a verseny megrendezését, mert a program lehetőséget biztosít a programozás iránt érdeklődő tehetséges diákok számára, hogy gyakorlati tapasztalatot szerezzenek, sőt a megoldásukkal a közjót is szolgálják.

Bancsics Ferenc, a NISZ Zrt. vezérigazgatója a verseny első két fordulójának tapasztalatai alapján kiemelte, hogy a versenyzőknek meglepően magas színvonalú a felkészültsége, annak ellenére, hogy a nyílt forráskódú szoftverek kevésbé hangsúlyosan jelennek meg a tanulmányaikban, inkább felhasználóként találkozhatnak ezekkel.

A diákok arról számoltak be, hogy a versenynek köszönhetően felfedeztek egy új, eddig alig ismert területet, miközben megismerték a nyílt forráskód előnyeit is. Az online csapatmunka nem jelentett számukra kihívást, mert ebben már volt tapasztalatuk, de a feladatok jellege újszerű volt. Az otthon töltött hétköznapokba izgalmat, változatosságot hozott a verseny.

A döntőbe jutott 10 csapat:

1. Mi csak enni jöttünk
Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma, Vác
2. J3d1k $lAv3s
Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Győr
3. OOP
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziuma, Budapest
4. Python
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. NoSleepNoLife
Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest
6. Dzsedlájk
Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Győr
7. CBT
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Budapest
8. Npm install all
Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Győr
9. Syntax error
Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs
10. mkdir csapatnev
Nyíregyházi Szakképzési Centrum, Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma, Nyíregyháza

A szakmai zsűri által a leginkább kreatívnak és legjobban kivitelezettnek ítélt alkotás nyeri a "Kódolj határok nélkül!" 2020-as versenysorozatot. Az első három helyezett csapat tagjai és felkészítő tanáraik értékes tárgynyereményekben részesülnek.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványokon alapuló megoldások fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban és a kormányzati informatikában. A NISZ Zrt. többek között ezért is hozta létre 2016-ban a nyílt forráskódú szoftvereket támogató szervezetét, amely mára már nemzetközi szinten is kiemelkedő sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. A "Kódolj határok nélkül" programozói verseny meghirdetésének célja, hogy népszerűsítse a nyílt forráskódú technológiák használatát és tovább növelje ismertségüket, minél szélesebb körben elterjedjenek a nyílt szabványokon alapuló informatikai megoldások, a közigazgatási informatikához is közelebb kerüljenek a diákok, és a verseny szervezői is ismerkedhessenek az "utánpótlással".
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.