OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. június 12. szerda
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2019. március 6., szerda 13:50

"Összefogás a tehetséggondozásért"
    Budapest, 2019. március 6., szerda (OTS) - Tizennégy nap múlva 2019. március 21-én, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdetét veszi a hazai felsőoktatás idei legnagyobb hallgatói tudományos fóruma a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK).

    A rendezvénysorozat az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fővédnökségével valósul meg.

A 2018-ban Magyar Örökség Díjjal elismert, ezáltal a Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába bekerült, több mint hat évtizedes múltra visszatekintő Országos Tudományos Diákköri Konferencia újabb állomása, a XXXIV. OTDK, kiemelkedő színvonalú fórumot biztosít az önképző, kutató, illetve művészeti munkában legkiválóbb eredményeket felmutató, mintegy 5000 tehetséges egyetemista és főiskolás tudósjelölt számára. A részvételi jogot elnyert hallgatókat közel 6000 egyetemi oktató és kutató, továbbá külső ipari szakember segítette témavezetőként. A hagyományoknak megfelelően a XXXIV. OTDK-n is jelentős számban vesznek részt határon túli felsőoktatási intézményekből érkezett hallgatók és oktatók is, összesen mintegy hétszázan. A tudományterületenkénti tagozódás szerinti versengésnek nem csak a Műszaki Tudományi, hanem a Kémiai és Vegyipari Szekcióját is a hazai mérnökképzés zászlóshajója, a Műegyetem rendezi meg.

A 2019-es évben az OTDK történetében több fontos újítás is lesz. Idén a 16 tudományterületi szekcióülésen a résztvevők több mint 10%-a érkezik valamelyik középiskolából, ezért  most első alkalommal, ennek a korosztálynak a tagjai is szervezetten  részt vehetnek a rendezvénysorozaton. A középiskolások a korban hozzájuk közelállók, a közvetlen előttük járó korosztály tudományos munkásságát és eredményeit megismerve részesülhetnek a fiatal tudósjelöltek kutatómunkájának élményéből. Megismerhetik több tudományos kutatással foglalkozó egyetemista pályamunkáját, részt vehetnek előadásaikon.

Újdonság a Roska Tamás Tudományos Előadás is, amelyet minden szekcióban egy-egy kiválasztott doktorjelölt vagy fiatal doktor tarthat meg. Előadásukkal a kutatói életpályát népszerűsítik a graduális képzést követő időszak tudományos eredményeinek bemutatásával. Az OTDT elnöke, Prof. Dr. Szendrő Péter kiemelte: "Az OTDK a következő tudós nemzedék közti párbeszéd bölcsője, hiszen több évtizedes szakmai együttműködések, barátságok kezdetének helyszíne. Így volt ez az elmúlt több mint hatvan évben, és így lesz 2019-ben, a XXXIV. OTDK-n is."

A tehetséggondozás folyamatában az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a felsőoktatási intézmények mellett fontos szerepük van az egyetemekkel szoros kapcsolatban lévő szakmai szervezeteknek és a felelősen gondolkodó vállalatoknak is. Az EMMI jelentős anyagi támogatása mellett a gazdasági élet szereplői szponzorációjukkal biztosítják a lebonyolítás teljes fedezetét, előadásaikban bemutatják a konferencián résztvevő hallgatóknak az iparban előforduló kihívásokat is.

Több támogató mellett a rendezvény kiemelt szponzorai (WING Zrt, AUDI Hungária Zrt, Budapest Főváros, Budapest XI. Kerületi Önkormányzata, CÉH+ Zrt, ComInnex Zrt, MAVÍR Zrt, MARKET Zrt, NOKIA, SWIETELSKY Hungária) a 2019. évi OTDK megrendezésében jelentős anyagi támogatással járulnak hozzá a Műszaki Tudományi és a Kémiai és Vegyipari Szekciók megrendezéséhez. Kötelességüknek érzik a tehetséges fiatalok segítését, a szakmai utánpótlás-nevelést, céljuk, hogy hosszú távon hozzanak létre valódi értéket.

A rendező intézmény, a Műegyetem, a jelentős nemzetközi rangsorokban (QS, ARWU) rendszerint a legjobb 5-10%-ban pozícionálja magát. A BME a QS feltörekvő országok 300-as rangsorában a 29. helyen szerepel, harmadik legjobb magyar egyetemként, mint élenjáró felsőoktatási intézmény a hazai mérnök-, természet- és gazdálkodástudományi képzésben.  Évek óta elkötelezett az iránt, hogy minél szélesebbre tárja a tudomány kapuit a határon túli magyar egyetemisták, a külföldi hallgatók, és a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hazai kutató diákok és a középiskolások előtt is.

Prof. Dr. Józsa János a BME rektora hangsúlyozta: " Egy nemzet tudományos és innovációs tevékenységén keresztül gazdaságának sikeressége alapvetően függ diplomásainak minőségétől és összetételétől.  Ennek például a műszaki és vegyipari területen elsődleges záloga a széles, korszerű ismeretekkel rendelkező mérnökhadtest, kombinálva a legtehetségesebbekből álló, szakmai-tudományos kutató-fejlesztő munkát szervező, a hadtestet az adott szakterületen magabiztosan vezetni képes "tábornokokkal"."

Budapest, 2019. március 6.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.